2011. augusztus 23., kedd
Majd máskor...
Ez most nem jött össze. Sajnos betegség miatt az egész útat le kellett fújni. Nehéz döntés volt, de meg kellett hozni. Majd máskor nekifutunk újra :)
2011. augusztus 19., péntek
Golden weeks
Úgy tűnik, hogy már megint! Igen, már megint beszívtuk az október első hetét. Tavaly még odafigyeltem rá és alaposan bele is lett tervezve az útazásba, hogy október első hetére esik a Kínai Népköztársaság egyik legfontosabb és leghosszabb nemzeti ünnepe a Chinese National Day.
1949 október 1-jén alapították a Kínai Népköztársaságot, és ezt minden évben, párt utasításra, de lelkesen meg is ünnepli az egész kínai nép. Az utána következő egy hét (mert a 3 hosszú ünnepek esetében a kormány általában összevonja ezeket a napokat a hétvégékkel) pedig munkaszüneti napnak van nyilványítva. Már tavaly figyelmeztettek minket, hogy ekkor a teljes kínai lakosság eszeveszetten elkezd utazni és mintha kötelező lenne (talán az is, mit lehet tudni) mindenki elmegy nyaralni vagy haza a szülőkhöz vagy C. Ilyenkor vonat vagy repülőjegyet venni szinte lehetetlen, de a szállásfoglalás is egy rémálom. Az indulás előtt pár nappal már minden elkel. Ez nem is kellene, hogy probléma legyen, hiszen teljesen ésszerű, ha valaki Kínába utazik, akkor ezt vegye figyelembe. Node, ha valaki Malájziába megy miért kéne emiatt szívnia?! Nos, mi beszívtuk. Úgy tűnik, hogy a 30 éve töretlen, közel 10%-os gazdasági növekedés kitermelte azt a tehetősebb kínai társadalmi réteget, akinek nem jelent problémát elugrani bárhova Ázsán belül egy rövidebb kis tengerparti lazulásra (most még csak Ázsia, de mi lesz a következő? Csak a kínai túristától mentsen meg valaki minket!). Sipadanon is sajnos ez a helyzet, a kínaiak jó előre felvásárolták a napi búvár engedélyek többségét és emiatt nekünk már csak 1 napra tudott a szállásadónk merülési engedélyt biztosítani. Egy nap alatt kevés az esély rá, hogy Sipadan minden szépségét megtapasztaljuk. De a remény hal meg utoljára és bízunk abban, hogy valaki lemondja a foglalását és felszabadul még pár engedély.
Egyébként 2009-ben volt a 60 éves évforduló és ennek okán egy kicsit jobban megnyomták a gombokat a fiúk. Elég nagy hepaj kerekedett a "megszokott" és "unalmas" ünneplésből. Itt van pár kép, ami talán jellemzi az esemény grandiózus mivoltát. Valamint pár kép az előkészületekről.
1949 október 1-jén alapították a Kínai Népköztársaságot, és ezt minden évben, párt utasításra, de lelkesen meg is ünnepli az egész kínai nép. Az utána következő egy hét (mert a 3 hosszú ünnepek esetében a kormány általában összevonja ezeket a napokat a hétvégékkel) pedig munkaszüneti napnak van nyilványítva. Már tavaly figyelmeztettek minket, hogy ekkor a teljes kínai lakosság eszeveszetten elkezd utazni és mintha kötelező lenne (talán az is, mit lehet tudni) mindenki elmegy nyaralni vagy haza a szülőkhöz vagy C. Ilyenkor vonat vagy repülőjegyet venni szinte lehetetlen, de a szállásfoglalás is egy rémálom. Az indulás előtt pár nappal már minden elkel. Ez nem is kellene, hogy probléma legyen, hiszen teljesen ésszerű, ha valaki Kínába utazik, akkor ezt vegye figyelembe. Node, ha valaki Malájziába megy miért kéne emiatt szívnia?! Nos, mi beszívtuk. Úgy tűnik, hogy a 30 éve töretlen, közel 10%-os gazdasági növekedés kitermelte azt a tehetősebb kínai társadalmi réteget, akinek nem jelent problémát elugrani bárhova Ázsán belül egy rövidebb kis tengerparti lazulásra (most még csak Ázsia, de mi lesz a következő? Csak a kínai túristától mentsen meg valaki minket!). Sipadanon is sajnos ez a helyzet, a kínaiak jó előre felvásárolták a napi búvár engedélyek többségét és emiatt nekünk már csak 1 napra tudott a szállásadónk merülési engedélyt biztosítani. Egy nap alatt kevés az esély rá, hogy Sipadan minden szépségét megtapasztaljuk. De a remény hal meg utoljára és bízunk abban, hogy valaki lemondja a foglalását és felszabadul még pár engedély.
Egyébként 2009-ben volt a 60 éves évforduló és ennek okán egy kicsit jobban megnyomták a gombokat a fiúk. Elég nagy hepaj kerekedett a "megszokott" és "unalmas" ünneplésből. Itt van pár kép, ami talán jellemzi az esemény grandiózus mivoltát. Valamint pár kép az előkészületekről.
2011. augusztus 5., péntek
$PATH
Ezek után lássuk a konkrét útvonalat, amit be fogunk járni. Nos, tehát:
1. Budapestről indulunk a Turkish Airlines isztambuli járatával. Sajnos - vagyis annyira nem sajnos - a isztambuli csatlakozasra több, mint 1 napot kell várni. De nem probléma, mert mint utólag kiderült ilyen esetekben a légitársaság állja a trnaszfer és a szállás költésgeit aznapra. Ennél jobb már nem is lehetne, legalább megnézzük Isztambult is, ugysem voltunk még. Majd másnap innen repülünk Kuala Lumpurba.
2. Kuala Lumpurba hajnalban érkezünk és azonnal kirobogunk a busz pályaudvarra a KLIA Transit-tal egészen a Terminal Bersepadu Selatan buszpáplyaudvarig, a Bandar Tasik Selatan-hoz, hogy felüljünk egy Transnasional buszra, ami elvisz minket a Dél-kínai-tenger partján található kikötővárosban, Mersingbe. Ezen a buszpályaudvaron még nem jártunk, de a Puduraya pályaudvaron már igen, mert Szingapúrba onnan indultak a buszok. Úgy tapasztaltuk, hogy itt tényleg luxus szolgáltatást nyújtanak az otthoni távolsági Volán járatokhoz képest, kényelmes és széles masszázs fotelek, filmvetítés és tisztaság. Nem aggódunk a kb. 5 órás út miatt, amit KL és Mersing között vár ránk.
3. Mersingből indulnak a transzferek a kis szigetekre, de mivel nem hétvégén érkezünk ezért nem tudtunk foglalni pár napot előre. Ahogy korábban már írtam, az itteni szállodák többsége szingapúri vállalkozók kezébe van és ők alapvetően hoszzú hétvégékre vannak berendezkedve. Ezért kockáztatunk, lesz, ami lesz. Ha találunk ott valakit, aki kivisz minket a szigetekre és tud szállást adni, akkor megyünk, ha nincs akkor maradunk. Ennyi bizonytalanság még belefér.
4. Hétvégére befoglalunk pár napor Pemanggil szigetén a Lanting Beach resortban. Pemanggil elsőszámú horgászcélpont és még búvárkodni is lehet, a sziget gyünyörű és távoli és ezért nem egy népszerű célpont, abban bizunk, hogy nem lesz nagy tömeg. Tehát egy biztos, itt nem fogunk unatkozni.
5. Innen visszakompzunk a főszigetre, visszabuszozunk KL-be, ott alszunk egyet a Babylon Guesthouse-ban, majd másnap korán reggel fogunk egy repülőt, ami átrepít minket Miri-be, Borneóra. Azért Miribe megyünk, mert innen tudunk tovább utazni a Mulu nemzeti parkba, utazásunk következő célpontjába (Sajnos egyik maláj légitársaság sem üzemeltet közvetlen járatot Mulu-ba a főszigetről, csak Miriből). Úgy tűnik, hogy ide is repülővel kell menni, mert a parkba nagyon nehézkesen vagy egyáltalán nem lehet eljutni busszal vagy gyalog. Az egyetlen lehetőség a vízi útvonal, de az olyan sokáig tart, hogy az nem fér bele a rendelkezésre álló időnkbe, ráadásul nem is sokkal olcsóbb, mint a repülő. Tehát újra repülünk. Itt pár napot töltünk el barlang és dzsungel túrázással.
6. Sarawah barlangjainak meghódítása után Kota Kinabalu városa következik. Ide is repülni kell sajnos. Repülni nem szeretek, mert a jegyet előre meg kell venni, ha tartani szeretnéd a tervet és nagyon merevvé teszi a menetrendet, mert ha már van, jegy, akkor az fix, nem lehet változtatni rajta. De ha nincs más, akkor repülünk. Innen indulnak a több napos túrák a Kinabalu hegyre. Ide sajnos egyedül kell, hogy menjek, Csenge a gerinc problémák miatt Kota Kinabaluban fog maradni és megnézi a Tunku Abdul Rahman tengeri parkot. Ez se sokkal rosszabb program.
7. Innen, miután visszatértem a hegyi túráról átrepülünk egy kora reggeli géppel Tawau városába. Itt -remélhetőleg- már várni fognak ránk és átrobogunk a kb. 1 órányi útra lévő Sempornaba. Ez a kis város a kiinduási pontja a Sipadanra illetve e környékre induló búvártúráknak. Ide érkezik mindenki, aki Sipadanon merülni szeretne és persze a merüléshez szüksége minden engedélyt is itt lehet beszerezni (ha szerencsés vagy). Itt eltöltünk két napot és merülünk, pecázunk egy kicsit, majd felpattanuk egy kompra és irány Mabul szigete!
8. Mabul a Sipadanhoz legözelebbi sziget, ahová menni lehet, mert Sipadan védett és nincs rajta resort. Itt a Scuba Junkie csapat szállására megyünk és töltünk el 4 napot. Ez alatt az idő alatt abban reménykedünk, hogy kapunk engedélyt és legalább egyszer vagy kétszer merülni tudunk Sipadanon. A sziget kicsi, de jól felszerelt, van itt minden, szerintem a búvárkodások után sem fogunk unatkozni, mint mondjuk Peleliu szigetén.
9. Mabul után vissza Sempornaban, majd Tawau és egy éjjeli járattal irány újra Kuala Lumpur. Itt már foglaltam szállást a Bukit Bintang szinte kellős közepén a Tiara Guesthouse-ban. Itt voltunk 2008-ban is és meg voltunk elégedve a szállással, tiszta, rendes, elfogadható árú, a hely pedig egyenesen tökéletes: a közelben van a Jalan Alor-hoz, amit imadunk. Itt 2 napot töltünk mielőtt hazarepülönk és vásárolgatunk.
A fenti terv a mostani állapotot tükrözi, ez bármikor változhat, ahogy már ezt tapsztaltuk korábbi útjaink során. Ha változik, akkor úgyis írok róla.
1. Budapestről indulunk a Turkish Airlines isztambuli járatával. Sajnos - vagyis annyira nem sajnos - a isztambuli csatlakozasra több, mint 1 napot kell várni. De nem probléma, mert mint utólag kiderült ilyen esetekben a légitársaság állja a trnaszfer és a szállás költésgeit aznapra. Ennél jobb már nem is lehetne, legalább megnézzük Isztambult is, ugysem voltunk még. Majd másnap innen repülünk Kuala Lumpurba.
2. Kuala Lumpurba hajnalban érkezünk és azonnal kirobogunk a busz pályaudvarra a KLIA Transit-tal egészen a Terminal Bersepadu Selatan buszpáplyaudvarig, a Bandar Tasik Selatan-hoz, hogy felüljünk egy Transnasional buszra, ami elvisz minket a Dél-kínai-tenger partján található kikötővárosban, Mersingbe. Ezen a buszpályaudvaron még nem jártunk, de a Puduraya pályaudvaron már igen, mert Szingapúrba onnan indultak a buszok. Úgy tapasztaltuk, hogy itt tényleg luxus szolgáltatást nyújtanak az otthoni távolsági Volán járatokhoz képest, kényelmes és széles masszázs fotelek, filmvetítés és tisztaság. Nem aggódunk a kb. 5 órás út miatt, amit KL és Mersing között vár ránk.
3. Mersingből indulnak a transzferek a kis szigetekre, de mivel nem hétvégén érkezünk ezért nem tudtunk foglalni pár napot előre. Ahogy korábban már írtam, az itteni szállodák többsége szingapúri vállalkozók kezébe van és ők alapvetően hoszzú hétvégékre vannak berendezkedve. Ezért kockáztatunk, lesz, ami lesz. Ha találunk ott valakit, aki kivisz minket a szigetekre és tud szállást adni, akkor megyünk, ha nincs akkor maradunk. Ennyi bizonytalanság még belefér.
4. Hétvégére befoglalunk pár napor Pemanggil szigetén a Lanting Beach resortban. Pemanggil elsőszámú horgászcélpont és még búvárkodni is lehet, a sziget gyünyörű és távoli és ezért nem egy népszerű célpont, abban bizunk, hogy nem lesz nagy tömeg. Tehát egy biztos, itt nem fogunk unatkozni.
5. Innen visszakompzunk a főszigetre, visszabuszozunk KL-be, ott alszunk egyet a Babylon Guesthouse-ban, majd másnap korán reggel fogunk egy repülőt, ami átrepít minket Miri-be, Borneóra. Azért Miribe megyünk, mert innen tudunk tovább utazni a Mulu nemzeti parkba, utazásunk következő célpontjába (Sajnos egyik maláj légitársaság sem üzemeltet közvetlen járatot Mulu-ba a főszigetről, csak Miriből). Úgy tűnik, hogy ide is repülővel kell menni, mert a parkba nagyon nehézkesen vagy egyáltalán nem lehet eljutni busszal vagy gyalog. Az egyetlen lehetőség a vízi útvonal, de az olyan sokáig tart, hogy az nem fér bele a rendelkezésre álló időnkbe, ráadásul nem is sokkal olcsóbb, mint a repülő. Tehát újra repülünk. Itt pár napot töltünk el barlang és dzsungel túrázással.
6. Sarawah barlangjainak meghódítása után Kota Kinabalu városa következik. Ide is repülni kell sajnos. Repülni nem szeretek, mert a jegyet előre meg kell venni, ha tartani szeretnéd a tervet és nagyon merevvé teszi a menetrendet, mert ha már van, jegy, akkor az fix, nem lehet változtatni rajta. De ha nincs más, akkor repülünk. Innen indulnak a több napos túrák a Kinabalu hegyre. Ide sajnos egyedül kell, hogy menjek, Csenge a gerinc problémák miatt Kota Kinabaluban fog maradni és megnézi a Tunku Abdul Rahman tengeri parkot. Ez se sokkal rosszabb program.
7. Innen, miután visszatértem a hegyi túráról átrepülünk egy kora reggeli géppel Tawau városába. Itt -remélhetőleg- már várni fognak ránk és átrobogunk a kb. 1 órányi útra lévő Sempornaba. Ez a kis város a kiinduási pontja a Sipadanra illetve e környékre induló búvártúráknak. Ide érkezik mindenki, aki Sipadanon merülni szeretne és persze a merüléshez szüksége minden engedélyt is itt lehet beszerezni (ha szerencsés vagy). Itt eltöltünk két napot és merülünk, pecázunk egy kicsit, majd felpattanuk egy kompra és irány Mabul szigete!
8. Mabul a Sipadanhoz legözelebbi sziget, ahová menni lehet, mert Sipadan védett és nincs rajta resort. Itt a Scuba Junkie csapat szállására megyünk és töltünk el 4 napot. Ez alatt az idő alatt abban reménykedünk, hogy kapunk engedélyt és legalább egyszer vagy kétszer merülni tudunk Sipadanon. A sziget kicsi, de jól felszerelt, van itt minden, szerintem a búvárkodások után sem fogunk unatkozni, mint mondjuk Peleliu szigetén.
9. Mabul után vissza Sempornaban, majd Tawau és egy éjjeli járattal irány újra Kuala Lumpur. Itt már foglaltam szállást a Bukit Bintang szinte kellős közepén a Tiara Guesthouse-ban. Itt voltunk 2008-ban is és meg voltunk elégedve a szállással, tiszta, rendes, elfogadható árú, a hely pedig egyenesen tökéletes: a közelben van a Jalan Alor-hoz, amit imadunk. Itt 2 napot töltünk mielőtt hazarepülönk és vásárolgatunk.
A fenti terv a mostani állapotot tükrözi, ez bármikor változhat, ahogy már ezt tapsztaltuk korábbi útjaink során. Ha változik, akkor úgyis írok róla.
2011. augusztus 3., szerda
Ez alkalommal Malájzia!
Igen, újra Ázsia. Megint visszatérünk Ázsiába, mert annak ellenére, hogy sokmindent láttunk, de még mindig nem eleget, hogy megúnjuk. Most Malájziát választottuk. Ennek az igazi oka én úgy gondolom, hogy Sipadan volt.
A Celebes-tenger ezen igazi gyöngyszeme egy elvarázsolt buvárparadicsom. Az itt található Barracuda point pedig a búvárok igazi álom célpontja. De a többi merülőhely is, mint például a Turtle cavern vagy a Drop off és a Coral Garden kihagyhatatlan (Itt van egy egyszerű térkép a merülőhelyekről. És itt is jó leírások vannak.). Korábbi Togean-szigeteken töltött pár nap és az ott átélt néhány merülés pedig már meggyőzött minket, hogy az Indiai- és a Csendes-óceán határvidékén ezen a környéken van a legszebb és legérintettlenebb vízalatti világ.
Valahol itt van:
Sipadan amellett, hogy Malájzia talán legkeletibb pontja, még nagyon zárt is. Nem elég, hogy bonyolult eljutni, még az sem garantált, hogy kapsz engedélyt a merülésre. Amióta a maláj kormány védetté nyilvánította ezt a kicsi szigetet a merülés Sipadan környékén igazi bürokratikus rémálom. Nem csak a napi búvárok maximális száma van 150-ben meghatározva, de még az egy évben összesen kiadható merülési engedélyek száma is limitált. Nyilvánvalóan minden itteni resort keményen harcol a saját kvótájának begyűjtéséért, hiszen ha nincs merülési kvóta, nincs vendég. Ezért jóval az odaérkezés előtt érdemes befoglalni pár napot, hogy meglegyen az esélye annak, hogy merülhetsz. Mi is most éppen ezen dolgozunk.
De emellett Malajázia rengeteg más izgalmas látnivalóval kecsegtetett minket, mint például a Del-kínai-tenger egyik legjobb horgászparadicsoma, Pemanggil
Ez a kis sziget a Maláj fő szigetről viszonylag könnyedén megközelíthető, és szeptember végén még a monszuntól sem kell tartani. A probléma az, hogy ugyanúgy, mint a környéken található többi paradicsomi szigeten (Aur, Dayang vagy a legnagyobb, Tioman) található resort szingapúri kézben van és ők egy elég furcsa üzleti modellt gyakorolnak. Csak hosszúhétvégéket szerveznek, azaz ha mondjuk keddtől péntekig szeretnél ott lenni, akkor nincs lehetőseg vagy csak nagyon korlátozottan, esetleg a helyieknél, de az ugye mindig bizonytalan. Mi is kockáztatni fogunk.
De Borneo legmagasabb hegye, a Kinabalu is a listankon szerepel.
Sajnos Csenge nem tud ide velem tartani, de én igyekszem helyt állni a 4095 méteres magasságban található csúcs meghódításában. De szerintem ő sem fog unatkozni, mert Borneó északi részének, Sabah egyik fő attrakciója a Kinabalu hegy mellett a Tunku Abdul Rahman tengeri park. 5 pici sziget, sok lehetőség.
A Mulu nemzeti park egyedülálló óriás barlangjait mindenképpen meg szeretnénk nézni.
A világ legnagyobbjai között számontartott barlangokban megszámlálhatatlanul sok denevér él. Alkonyatkor egy óriási lüktető fekete felhő formájában kirajzanak vadászni, valahogy így. Ezt is látni kell előben!
Ennél többet 3 hétbe nem lehet belezsúfolni, hiszen már ez is rengeteg szervezést igényel, hogy minden rendben menjen. Pedig lenne még bőven mit megnézni. Bárcsak több időnk lenne...
A Celebes-tenger ezen igazi gyöngyszeme egy elvarázsolt buvárparadicsom. Az itt található Barracuda point pedig a búvárok igazi álom célpontja. De a többi merülőhely is, mint például a Turtle cavern vagy a Drop off és a Coral Garden kihagyhatatlan (Itt van egy egyszerű térkép a merülőhelyekről. És itt is jó leírások vannak.). Korábbi Togean-szigeteken töltött pár nap és az ott átélt néhány merülés pedig már meggyőzött minket, hogy az Indiai- és a Csendes-óceán határvidékén ezen a környéken van a legszebb és legérintettlenebb vízalatti világ.
Valahol itt van:
Sipadan amellett, hogy Malájzia talán legkeletibb pontja, még nagyon zárt is. Nem elég, hogy bonyolult eljutni, még az sem garantált, hogy kapsz engedélyt a merülésre. Amióta a maláj kormány védetté nyilvánította ezt a kicsi szigetet a merülés Sipadan környékén igazi bürokratikus rémálom. Nem csak a napi búvárok maximális száma van 150-ben meghatározva, de még az egy évben összesen kiadható merülési engedélyek száma is limitált. Nyilvánvalóan minden itteni resort keményen harcol a saját kvótájának begyűjtéséért, hiszen ha nincs merülési kvóta, nincs vendég. Ezért jóval az odaérkezés előtt érdemes befoglalni pár napot, hogy meglegyen az esélye annak, hogy merülhetsz. Mi is most éppen ezen dolgozunk.
De emellett Malajázia rengeteg más izgalmas látnivalóval kecsegtetett minket, mint például a Del-kínai-tenger egyik legjobb horgászparadicsoma, Pemanggil
Ez a kis sziget a Maláj fő szigetről viszonylag könnyedén megközelíthető, és szeptember végén még a monszuntól sem kell tartani. A probléma az, hogy ugyanúgy, mint a környéken található többi paradicsomi szigeten (Aur, Dayang vagy a legnagyobb, Tioman) található resort szingapúri kézben van és ők egy elég furcsa üzleti modellt gyakorolnak. Csak hosszúhétvégéket szerveznek, azaz ha mondjuk keddtől péntekig szeretnél ott lenni, akkor nincs lehetőseg vagy csak nagyon korlátozottan, esetleg a helyieknél, de az ugye mindig bizonytalan. Mi is kockáztatni fogunk.
De Borneo legmagasabb hegye, a Kinabalu is a listankon szerepel.
Sajnos Csenge nem tud ide velem tartani, de én igyekszem helyt állni a 4095 méteres magasságban található csúcs meghódításában. De szerintem ő sem fog unatkozni, mert Borneó északi részének, Sabah egyik fő attrakciója a Kinabalu hegy mellett a Tunku Abdul Rahman tengeri park. 5 pici sziget, sok lehetőség.
A Mulu nemzeti park egyedülálló óriás barlangjait mindenképpen meg szeretnénk nézni.
A világ legnagyobbjai között számontartott barlangokban megszámlálhatatlanul sok denevér él. Alkonyatkor egy óriási lüktető fekete felhő formájában kirajzanak vadászni, valahogy így. Ezt is látni kell előben!
Ennél többet 3 hétbe nem lehet belezsúfolni, hiszen már ez is rengeteg szervezést igényel, hogy minden rendben menjen. Pedig lenne még bőven mit megnézni. Bárcsak több időnk lenne...
Hová menjünk?
Igen újra úgy döntöttünk, hogy útra kelünk. Az első pillanatokban nem tudtuk hogy hová és nem is terveztük, hogy mikor, de az egészen biztos volt, hogy megyünk. Most is, mint minden eddigi utazásunkat parázs viták előzték meg az úticélt illetően. A korábbi túra célpontját is pár hetes vekengés után tudtuk csak véglegesíteni. Ez most is éppen így zajlott. Az ok egészen egyszerű: Az alkalom ritka, a vágyaink pedig nagyon sok helyre hívnak minket.
A korábbi kínai túrán azt vettük észre magunkon, hogy az újdonság élménye nem volt olyan intenzív, mint a korábbi ázsiai utjaink során. Folyamatosan azt éreztük, hogy hiányzik valami és ettől az érzéstől nem tudtunk szabadulni. Ezt azzal próbáltuk magyarázni, hogy már sokat voltunk Ázsiában és az úgynevezett "wow-effect" már nem olyan meghatározó. Később nyilvánvalóvá vált számunkra, hogy ez badarság, de ennek ellenére nagyon erősen élt bennünk a "legközelebb egészen biztosan ne ázsiai úticélt válasszunk" érzés.
Az első opció Argentína volt egy kis Belízzel megfűszerezve. Az ok nagyon egyszerű, Argentínában hatalmasakat lehet túrázni, valószínűtlenül gyönyörű tájakon, a jéggel borított Patagóniától egészen a hatalmas, már-már trópusi éghajlatú Iguazu vízesésig.
Egészen izgalmas túrának kínálkozott főleg, hogy a világ egyik legszebb búvárparadicsomában, Belízben pihentük volna ki a túra fáradalmait. Sajnos később kiderült, hogy Belízben a közbiztonság nem kifejezetten jó valamint az egész ország súlyosan malária fertőzött. Ez korábban nem zavart volna minket, de ebben az életfázisban a profilaxis nem biztos, hogy jó ötlet. Továbbá az utazásra szánt idő is rövidebb lett, 3 hétre redukálódott. Ez alatt az idő alatt ez a terv nem tartható vagy csak őrült rohanással, aminek semmi értelme. Tehát Dél-Amerika elvetve.
Van is egy különleges úticél, ami mindkettőnk számára régi álom, amit már régóta dédelgetünk, hogy egyszer biztosan elmegyünk oda. Buthán misztikuma egészen bódító, minket is rabul ejtett. Az Argentin túra után azonnal fókuszba is került. Annak ellenére, hogy földrajzilag ez is Ázsiában van, mégis úgy gondoltuk, hogy Buthán furcsa, zárt világa, természetének mesebeli érintetlen szépsége és az egyedülálló tantrikus buddhizmusból fakadó életfilozófia miatt mégis egy kicsi és elvarázsolt királyság a kontinens közepén, ami semmi máshoz nem hasonlít. Erre szokták mondani, hogy "Ezt látni kell!" Ezt mi is pontosan így gondoltuk.
A Taktsang kolostor, Buthán egyik jelképe:
Buthánban a turizmus központilag erősen szabályozott. Ennek vannak jó és rossz oldalai is. Jó, hiszen a királyi kontroll a tanúsítvánnyal rendelkező túraszervezők számára, a turistáknak nyújtott szolgáltatás színvonalát is pontosan előírja. Jelen esetben ez szinte full-service-t jelent, azaz a szolgáltatásnak szinte mindent le kell fednie a transzferektől, szálláson át, az ételekig, mindent, de még a kísérőket és a hordárokat is. Ez nagyon kényelmes, mert csak fel kell venni a kapcsolatot egy butháni túraszervezővel és ő minden elintéz. A butháni turisztikai hivatal oldalán ráadásul részletes információk vannak minden odautazó számára. Az árnyoldal pedig, mint mindig, ha egzotikus célpontról beszélünk, a költségek. A fenti szolgáltatásnak napi díja van. Ez jelenleg naponta és fejenként $200, abban az esetben, ha a csapat minimum 3 főből áll (Megjegyzés: ez az ár már csak idén, azaz 2011-ben érvényes, jövőre már $250 lesz). A napi díj még nem is lenne probléma, ha lenne lehetőség különböző szolgáltatás szintek között választani vagy egyes szolgáltatásokat elhagyni, hogy díjon faragni lehessen, de erre nincs lehetőség a $200-os napidíj fix. Éppen ezért egy igen rövid, 10 napos túra is igen jelentős költséggel járna. Mivel mi nem találtunk egy harmadik útitársat, ezét fájó szívvel de le kellett mondanunk a butháni álomutazásról.
Majd kimondtuk a végszót: "Akkor ez alkalommal Malajzia!"
A korábbi kínai túrán azt vettük észre magunkon, hogy az újdonság élménye nem volt olyan intenzív, mint a korábbi ázsiai utjaink során. Folyamatosan azt éreztük, hogy hiányzik valami és ettől az érzéstől nem tudtunk szabadulni. Ezt azzal próbáltuk magyarázni, hogy már sokat voltunk Ázsiában és az úgynevezett "wow-effect" már nem olyan meghatározó. Később nyilvánvalóvá vált számunkra, hogy ez badarság, de ennek ellenére nagyon erősen élt bennünk a "legközelebb egészen biztosan ne ázsiai úticélt válasszunk" érzés.
Az első opció Argentína volt egy kis Belízzel megfűszerezve. Az ok nagyon egyszerű, Argentínában hatalmasakat lehet túrázni, valószínűtlenül gyönyörű tájakon, a jéggel borított Patagóniától egészen a hatalmas, már-már trópusi éghajlatú Iguazu vízesésig.
Egészen izgalmas túrának kínálkozott főleg, hogy a világ egyik legszebb búvárparadicsomában, Belízben pihentük volna ki a túra fáradalmait. Sajnos később kiderült, hogy Belízben a közbiztonság nem kifejezetten jó valamint az egész ország súlyosan malária fertőzött. Ez korábban nem zavart volna minket, de ebben az életfázisban a profilaxis nem biztos, hogy jó ötlet. Továbbá az utazásra szánt idő is rövidebb lett, 3 hétre redukálódott. Ez alatt az idő alatt ez a terv nem tartható vagy csak őrült rohanással, aminek semmi értelme. Tehát Dél-Amerika elvetve.
Van is egy különleges úticél, ami mindkettőnk számára régi álom, amit már régóta dédelgetünk, hogy egyszer biztosan elmegyünk oda. Buthán misztikuma egészen bódító, minket is rabul ejtett. Az Argentin túra után azonnal fókuszba is került. Annak ellenére, hogy földrajzilag ez is Ázsiában van, mégis úgy gondoltuk, hogy Buthán furcsa, zárt világa, természetének mesebeli érintetlen szépsége és az egyedülálló tantrikus buddhizmusból fakadó életfilozófia miatt mégis egy kicsi és elvarázsolt királyság a kontinens közepén, ami semmi máshoz nem hasonlít. Erre szokták mondani, hogy "Ezt látni kell!" Ezt mi is pontosan így gondoltuk.
A Taktsang kolostor, Buthán egyik jelképe:
Buthánban a turizmus központilag erősen szabályozott. Ennek vannak jó és rossz oldalai is. Jó, hiszen a királyi kontroll a tanúsítvánnyal rendelkező túraszervezők számára, a turistáknak nyújtott szolgáltatás színvonalát is pontosan előírja. Jelen esetben ez szinte full-service-t jelent, azaz a szolgáltatásnak szinte mindent le kell fednie a transzferektől, szálláson át, az ételekig, mindent, de még a kísérőket és a hordárokat is. Ez nagyon kényelmes, mert csak fel kell venni a kapcsolatot egy butháni túraszervezővel és ő minden elintéz. A butháni turisztikai hivatal oldalán ráadásul részletes információk vannak minden odautazó számára. Az árnyoldal pedig, mint mindig, ha egzotikus célpontról beszélünk, a költségek. A fenti szolgáltatásnak napi díja van. Ez jelenleg naponta és fejenként $200, abban az esetben, ha a csapat minimum 3 főből áll (Megjegyzés: ez az ár már csak idén, azaz 2011-ben érvényes, jövőre már $250 lesz). A napi díj még nem is lenne probléma, ha lenne lehetőség különböző szolgáltatás szintek között választani vagy egyes szolgáltatásokat elhagyni, hogy díjon faragni lehessen, de erre nincs lehetőség a $200-os napidíj fix. Éppen ezért egy igen rövid, 10 napos túra is igen jelentős költséggel járna. Mivel mi nem találtunk egy harmadik útitársat, ezét fájó szívvel de le kellett mondanunk a butháni álomutazásról.
Majd kimondtuk a végszót: "Akkor ez alkalommal Malajzia!"
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)